Rastafest - Sziget 2002 2002-es Hegyalja fesztiválon, egy punnyadt délutánon ült 3db rastahajú alak: Dabasi Tanárúr, Kurti és Bogyó. Másnaposságban megázva éppen a nyári fesztiválokról értekeztek, mely során egyetértettek: minden rendezvényt - ami, több mint 3 zenekart felvonultat - merészen neveznek fesztiválnak.

Így egyiküknek jött az ötlet, ennyi erőfeszítéssel mi is összehozhatunk egy rastatalálkozót amit nevezhetünk RastaFesztiválnak. Ennek örömére elhívtunk minden rastaparókával rendelekező egyént, aki a fesztivál területén tartózkodott.

Terjesztettük az igét, mindekit elzavartunk szombaton 15:00-ra a bejárati kőkocsmához. A hely és az idő elég képlékeny volt: Az idő kiválasztása leginkább a mi izlésükhöz volt mérve. Egyikünk se szeret korán kelni (néha le se feküdtünk), ezért a délelött kiesett, késő délután már-már kezdődtek a koncertek,ezért hát kora délután a mi "emberünk". 15:00 magától értetődött. Helynek is valami egyszerű kellett, amit mindeki tud, merre található (ha már egyszer a fesztiválon van, jobb esetben a bejáraton át kellett haladnia). A szombat szintén magától adódott, minden feszten van szombat. (ahol nincs, az nem jó fesztivál):)

Rastafest jelenléti ív Összegyültünk vagy 8-an, jókat beszélgettünk, írtunk jelenléti ívet és megbeszéltük, hogy ez egy remek dolog volt (nekünk tetszett)! Egy értelmes téma a megfáradt, kiégett délutánban. Elhatároztuk, megismételjük a következő fesztiválon, ahol jelen leszünk legalább 3-an. Választásunk a 2002-es EFOTT-ra esett, ami jó arcokkal szintén jó hangulatban telt. Majd végigvittük ezen a vonalon a nyarat... és a következőt.. és a következőt...


Eddig minden RastaFest más élményt nyújtott, más dolgokat hozott:

  • Volt, mikor gitároztak, hegedűltek nekünk...
  • Volt, mikor mindenki sört kapott...
  • Volt, mikor mindeki a földre feküdt, volt hogy senki...
  • Volt, akinek leesett a vércukra, volt akinek fel...
  • Volt, akik rastáikat a másikéhoz kötve megőrültek...
  • Volt, akik anti-rastafesztivált szerveztek...
  • Volt, aki eljött, de mivel nem tudta mi történik, el is ment...
  • Volt, aki 40 fok melegben, bőrkabátban jelent meg...
  • Volt, aki fullra berúgva, négykézláb érkezett...
  • Volt, aki beleivott az italunkba és távozott...
  • Volt, aki egyszer jelen volt, azóta se...

Nyár végén eldöntöttük, a neten is közzéteszük az első rendezvénysorozatunk fotóit, történéseit. Sajnos egyikünk se értett annyira a webes dolgokhoz, egy egyszerű oldallal jelentünk meg a worldwide-on. Teltek az évek, pörögtek a rastafestek (ezzel együtt a rasztahajak), az oldal sokáig fejlesztés alatt volt, ám 2006 nyarán végre újra beindult a portál.

A fesztivál lényege: semmiről sem szól, mégis sok mindenről!

RastaFesztivál képgalériák:

  • 2007 - Hegyalja
  • Bob Marley 65 - 2010 / feb
  • With Full Force - 2009
  • Chiemsee - 2009
  • Chiemsee - 2009
  • Balatone - 2007
  • Balatone - 2008
  • Novarock - 2009
  • Sziget - 2007
  • EFOTT - 2006
"A matematikában az ember a dolgokat nem megérti, hanem megszokja."
/ Neumann János