With Full Force - 2016
GermanyRoitzschjora/Flughafen
Az idei év során bekövetkezett az a ritka alkalom, hogy egy fesztiválon a 10. alkalommal vehetek részt, kevés ilyen van a listámon. Méltó lett volna X-et rajzolni a kézfejemre, ami az SXE-t, azaz a straight edge felfogást jelöli. De mindez igencsak távol állt tőlünk, nem véletlenül foglalt helyet az autóban az a 30 liter száraz szekszárdi fehér.

Mivel nekünk nem elég egy 4 napos fesztivál, természetesen nem árt elötte beiktatni egy prágai kocsmázást, biztos ami biztos alapon, nehogy már fitten és kipihenten érkezzünk a rendezvényre. Így hát Sebiúr foglalt egy 5 csillagos szállást a belvárosban, ahonnan nem volt nehéz jó kocsmákat találni, ahol mikor felteszed a pultosnak a szokásos kérdést: alkoholon kivül árulnak-e mást is, ő csak a feje fölött található NO feliratra mutogat…



Másnap dél körül már a fesztivál bejáratánál vártuk a jegyátvételt, ami meglepően hamar összejött, így a félórás autósorban araszolgatást követően megtaláltuk a sátorhelyünket, pikk-pakk feldobtuk a hotelt, azaz a két hálófülkés-előteres lakosztályt. Nulladik nap éjszakára még Fazypista is megérkezett.

Mint azt már megszokhattuk, ezen a fesztiválon erős a fellépők sora, így már pénteken, az első nap délutánján se lehetett tétlenkedni. 5 óra körül belenéztem a Stick To Your Gunsba… bár ne tettem volna… biztos láttam már őket élőben, de most nagyon átjött, hogy ez a banda nálam nem színpadra való. Gyenge erőtlen dalolászós produktum.



Este 9 fele érkezett a Walls Of Jericho, akik viszont csodaszépen lebontották a színpadot és mivel Sebivel előre mentünk a fotósárokba lőni pár képet, majdnem hogy a nyakunkba ugrott a felpumpált karú alacsonynövésű énekeslány. Mondhatni csak a szokásos: kis emberből kirobbanó nagy energia.



Az esti nagyágyút, azaz a Slayert kihagytam.. én kérek elnézést. Bizonyára fröccsözni az autónál izgalmasabb volt.

A szombati fellépők közül egyedül a Breakdown Of Sanity ért valamit, akiket sajnos a sátorszínpadra raktak, ahol sokszor alig látja az ember a zenekart, mivel a nagy tömegnek köszönhetően  kiszorul a perifériára. Számomra ez a helyszín sokat ront a minőségen. Volt, hogy emiatt kihagytam koncerteket és inkább a kempingbe maradtam.

Aztán persze jött a kérdés, ilyen Ektomorf, Behemoth, We Butter The Bread With Butter koncertekkel mit kezdjen az ember.. őszintén? Unalmas.. nem azért mert több fesztiválon is belefutok, hanem mert már nincs bennük lendület, erő. Csak leadják a régi műsort és pont. Talán a Hatebreed, aki két ló közé esett, mivel tényleg sűrűn játszanak Európában, mégis kellemes érzés a régi nótákat ordibálni.



A zárónapon, vasárnap végül szedtük a sátorfánkat és belenéztünk a nagyszínpados Gutalaxba, ahol minden irányba repkedtek a wc papír gurigák. Nem igazán tudtam összerakni, mit is keres egy grindcore banda ezen a fesztiválon, de talán pont ezért több értékkel bírt. Negyed óra egysíkú disznózás-röfögés kissé unalmassá vált, pedig élőben értékelem ezt a fajta zenét.

Majd jött az August Burns Red, akik egy csodaszép intro után belekezdtek az új albumon található Martyr c. nótába… délután 5-kor 6 kévá után libabőr az alkaron, ahogy a riffeket kavarja a szél.. áztatott borús égbolt fekete felhői alól még a nap is kiragyog.

Végezetül a sátorszínpados Thy Art Is Murder, ahol az énekes váltás végett se jöttek át rendesen a dalok. Azért ne temessük, bizonyára idővel kiforrja magát a dolog, de ez így nem az igazi.



Idén először helyett kaptak olyan bandák is a fesztiválon, akiknek kevesebb esélyük lenne fellépni egy ekkora kaliberű rendezvényen, így a szervezők beszavazó show-t csináltak, 300 zenekarból a legjobb 5 kap lehetőséget egy kisebb színpadon.. (de ahogy nézem összesen 15 volt), többek közt a Cadaveresnek is, akik ezzel történelmet írtak, mivel magyar banda még nem lépett fel a WFF-on.

Végül délután 7 fele magunk mögött hagytuk a fesztivált.

Elmondhatjuk: jól sikerült a 10. With Full Force, 2007-ben nem hittem volna, hogy egy akkor poénnak betervezett megállóból ilyen hagyomány születik. Tanárúr gratulálok magunknak az X-hez! :)

András Barth | 09 aug 2016

Flyer:

Photos about the event »