Urban Art Forms - 2015
AustriaWiesen
Elektronikus zenei fesztivál a vidéki Ausztriában. Győrtől mintegy 130 km re található, Június 18-20 között megrendezett fesztiválon, számos ismert híres dj és kevésbé ismert zenélhetett 3 éjszakán át a nagyérdeműnek a wieseni Ottakringer Arénában.

Sven Väth és a Die Antwoord nevén kívül mást nem ismertem, így nagy elvárásaim nem voltak a programokat illetően:) Ezt a fesztivált egyébként évekig Grazban rendezték meg, ott talán nagyobban és pörgősebbnek tűnt az egész, lehet a város közelsége miatt. Mindenestre nekem a wieseni helyszín meggyőzőbb volt.



Még csak 2 hete költöztünk haza Angliából, fel voltunk töltődve és élveztük a nyári fesztivál szezon adta lehetőségeket. Mivel nagyon más programot nem terveztünk be magunknak otthon, így telepakoltuk a kocsit a fesztiválos cuccainkkal, szék, sátor, hálózsák, sör. Egész nyáron az alapfelszereltségünkhöz tartoztak, jóformán ki sem pakoltunk, maximum a sör, bor és konzerv állományt töltöttük fel, akár a jó hajósok a rum készletet egy-egy kikötés alkalmával.

Édes kettesben nekivágtunk hát a wieseni hétvégénknek, ami a zenei felhozatalt illeti, nem sok minden mozgatta meg a szívünket, így mondhatni inkább kempingezni és pihenni mentünk. Nem mondom, hogy nem szeretem ezt a műfajt, de tudtam, hogy még hosszú a nyár és még jópár fesztivál vár rám, így nem estem kétségbe, hogy csak késő este jutottunk be a fesztivál területére.

Évekkel ezelőtt jártunk már az Ottakringer arénában, így tudtuk mire számíthatunk, Marcsit (aki az autónk, hivatalos nevén Marika) leparkoltuk egy nyugis mezőn, amit egy parkoló őr felügyelt, Nyugis placc volt, távol a fesztivál zajától, bár ez az egész vidékre elmondható: Wiesen egy dimbes-dombos eperföldekkel körbevett kis osztrák falu kb 2700 lakossal. Évről-évre ez a kis falu ad otthon számos fesztiválnak, nem kis bevételt hozva a helyi kereskedőknek és vendéglátósoknak. Párat megemlítenék: Two Days A Week, Sunsplash és sok-sok koncert, akit érdekel, itt informálódhat: http://www.wiesen-festivals.at

Pár dobozos sör elfogyasztása után megnéztük a kis falusi focipálya kocsmáját, amit már évekkel ezelőtt is felfedeztünk, és tudtuk, hogy ismét nem csalódunk. Kellemes igazi falusi hangulat, ahol feltuningolt konzerves gulyással, gépi kávéval és csapolt sörrel várják a vendégeket. Egyikünknek sem volt táncrendje, amihez igazodnunk kellett volna, a lényeg az volt, hogy jól érezzük magunkat és élvezzük a különleges atmoszférát, amit a falusi levegő és az elektronikus zenét kedvelő tömeg egyvelege adott. Kicsit szürreális látvány a földeken dolgozó nyugdíjas bácsikák és nénikék nyugalma az esti pörgő tömegéhez képest.

Ahogy a nap lement, a fesztiválozó emberek száma is megsokszorozódott, és a hangulat is kezdett alakulni. Mellénk verődött egy társaság, ahol az orosz származású kislány szülinapját ünnepelték az osztrák barátja egy szlovén és talán olasz gyerekkel. Rendszerint, ha találkozunk egy társasággal, valahogy mindig kiderül valami közös pont, itt Anglia volt.  A srácok közül ugyanis kettő,  Birminghambe rendszeresen megfordul  valami bútorgyártó céges üzlet miatt, ennek örömére ittunk velük. A szülinapos девушка pedig Grazban él, és  természetesen megfordult már a Q klubban (Ahonnan nekünk is vannak homályos emlékeink. )



Búcsút vettünk a frissen szerzett ismerősöktől mivel sör híján voltunk. visszabattyogtunk a kocsihoz tölteni, ami mindig azzal jár, hogy még félórát ráhúzunk és meghallgatunk egy két nyári slágerünket. Idei kedvencünk a futós zene és a Parkway Drive - Vice Grip című száma, amit a nyár folyamán rongyosra hallgattunk.  A Die Antwoord végére be is értünk :)

https://www.youtube.com/watch?v=5ItHNdrPEh0

Az arénában az a jó, hogy egy domb lábánál van, oldalában lépcső sorral kiépítve míg a tánctér és a színpad egy oldalt nyitott de fedett óriás sátor alatt van, hangulatos és így élvezhető azok számára is a buli, akik nem akarnak a tömegben nyomorogni a színpad előtt. Zárásig maradtunk, amikor is a biztonságiak szépen egy szalagot kifeszítve tolták ki illedelmesen az embereket az arénából. Elindultunk a kocsihoz és még egy sör elfogyasztása és pár illuminált selfie elkattintása után nyugovóra tértünk.

Másnap civódtunk, menjük haza vagy maradjunk, végül egy kompromisszumos megoldást választottunk, alkoholmentes sör és délutáni hazaindulás mellett voksoltunk. Terveinkben szerepelt ugyanis a hétvége további részében, hogy meglepetésből meglátogatjuk Sebi családot az orfűi fesztiválon.

A délután további részében elsétáltunk a kempingbe és a kis színpadhoz nézelődni és fotózni. Indulás előtt a húskenyérrel, a kedvenc német gyorskajánkkal tömtük magunkat (az osztrákok is szeretik) most nem hiszem, hogy akár egyet is meg tudnék enni, a nyári túladagolás után.

Bandesz a bespájzolt alkoholmentes sörökből nagy duzzogva megivott 3-at, és talán a hasonló íz világ miatt és a tudat, hogy sörös doboz van a kezében, kicsit kezdett becsípni. A bizonytalanság, hogy talán mégsem alkohol frei a sörike, gyorsan megkerestük a helyi rendfenntartó szervek bázisát és kértünk egy szondát, biztos, ami biztos alapon. Eddigi tapasztalataim szerint jófejek az osztrák rendőrök, és erre most sem cáfoltak rá, megfújattak vele egy elektronikus szondát, ami természetesen nem mutatott ki alkoholt :) Ez követendő példa lenne itthon is! De ezt gondolom Bandesz úgyis kifejti a Rockmaratonos beszámolóban.

Döntésünket, miszerint ideje hazaindulni nagyban befolyásolta a borult égbolt, és a csepegő eső. Mire a kocsihoz értünk és beültünk, már erősen rá is zendített az ég, a parkolóból kihajtva láttuk, hogy szegény biztonsági őrnek, egy széke sem volt nem hogy fedél vagy esernyő, ami az időjárástól védheti a 12órás műszak alatt. Megszánva szegény bácsit, adtunk neki egy esőkabátot és esernyőt, szegényke csak pislogott hálásan.

Viszonylag hamar hazaértünk és bevallom sokszor már jobban esik ágyban aludni és normálisan lezuhanyozni, de azért egy mini hétvégi kalandnak jó volt az Urban Art Forms fesztivál.
Tünde Oszlánczi | 13 jul 2015

Flyer:

Photos about the event »