A bejutás is nagyon gyors volt, a biztonsági szolgálat emberei „alapos” motozás, és a táskák átkutatása után, nagyon kedvesen és udvariasan beljebb tessékeltek a fesztiválra. Ahogy haladtunk befelé, akkor szembesültünk a szomorú ténnyel, hogy az árnyékos helyek már foglaltak, úgyhogy a fesztivál hátsó részében levő, hatalmas füves területen voltunk kénytelenek sátrazni, aminek már előre tudtunk, hogy az lesz a következménye, hogy minden nap reggel 9-kor ébresztő, mert 50 fok van a sátorban. Na sebaj, már 20 éve járunk fesztiválokra, a lucskos-esős-hideg bulinál még mindig jobb ez, maximum reggel egy jó hideg sörrel ébredünk valamelyik italmérő egységben.

Sátorállítás után irány befelé, menjünk igyunk valamit, kérjük a piát, fizetnék..mondják feltöltő kártyás rendszer van..oké semmi baj, elballagtam az első feltöltő pontig, kártya ok…vissza, fizetek és végre leülünk a nagyszínpadhoz. Erre vártunk, napsütés, jó csajok, koncertek…és lazulás. Amikor legközelebb az órámra pillantottam már 18:00 volt, épp elkezdődött a Brains. Rohadt jó látvány volt, ahogy a több ezres tömeg nevetve, önfeledten táncol, ugrál az ütemes zenére. Gondoltam beljebb megyek, hogy közelebbről élvezhessem a zenét, de kb. 3 másodpercenként megakadt a tekintetem egy-egy lányon…..atyaég…olyan csajok voltak, hogy csak lestem…egyébként ez végig jellemző volt a fesztiválra, mintha valami modell castingon lennék. Nem tétlenkedtem, be is gyűjtöttem néhány telefonszámot…sose lehet tudni.

19:45-kor Debrecenből a Tankcsapda lépett színpadra. Őket nem nagyon kell bemutatni senkinek, nagyjából mindenki tudja, hogy milyen hangulat szokott lenne a bulikon. Nem is maradt el a közös éneklés, a rock and roll rugója, és a pogó sem.  Lukácsék odatették magukat, volt pirotechnika is, ami emelte a show hangulatát.

Aznap még megnéztük a Queens Of The Stone Age amerikai zenekar előadását. Igazából, annyira nem az én világom, amit ők játszanak, de a zeneiségük illetve a közönség és a látvány olyan emelkedett hangulatot produkált, hogy azzal bárkit megfognának maguknak. A koncert olyan szépen, és stílusosan volt felépítve, hogy a végén nem maradhatott el a katarzis élmény. Le a kalappal előttük.

Az est záró koncertje a nagyszínpadon a Thirty Seconds To Mars zenekar volt, őket már többször láttam, minden koncerten hozzák a tőlük elvárható teljesítményt, és remek dalaikkal a közönség is tud azonosulni. Valahol itt ért véget az első nap nekem, tovább már nem emlékszem mi történt.


Július 5. Péntek:

Ahogy azt már szerdán megjósoltam, reggel 9-kor kelés az izzasztókamrában már 50 fok, szóval irány valami hűsítőt beszerezni. Útközben találtam egy nagyon rendes kis hölgyet, akivel elkísértettem magam a legjobb jegeskávét árusító helyhez, ahol árnyékba húzodhattunk, és reggeli mosollyal arcunkon fogyaszthattuk finom italunkat. Nagyjából ilyen lazulós hangulatban telt a délelőtt, majd a cimborák megjelenése után úgy döntöttem, hogy ideje lesz valami más szórakozást keresni.

Hamar meg is találtuk a nekünk való VIP sátrat, ahonnan a Nagyszínpadot totálban láthattuk. 16:30-kor el is kezdődött a buli, a Subscribe játszott. Igazat megvallva elég régen láttam őket, ami nekem nagyon tetszett, hogy Máté rengeteget fejlődött, és szerény véleményem szerint már Bálintot simán leénekli. Hoztak néhány régi dalt is az újabb nóták mellett, igazi fesztiválos programot alakítottak ki, volt lassú, és gyors szám is.

A csütörtöki program általam legjobban várt fellépője a Parkway Drive zenekar volt. Idén már másodszor láttam őket, és megint nem csalódtam bennük. Agresszív, darálós gitártémák, és kemény dallamok hallatán nem is csoda, hogy ők Ausztrália leghangosabb metalcore bandája. A magyar közönséget is sikerült hamar lázba hozniuk, fantasztikus bulit nyomtak. Ehhez csak gratulálni lehet, és abszolút pozitív értelemben. A koncert után nekem már teljesen mindegy volt, hogy mi történik, mert amiért jöttem az maximálisan megkaptam. Úgyhogy beindítottuk a rakétákat és elkezdődött a ’ma már semmi nem számít’ projekt.

Sikerült nagyon kellemes állapotba kerülni a kora esti órákra, és a társaimmal olyan beszélgetésbe bonyolódtunk, hogy a mai napig nem tudom mi volt a téma JEste 21 óra felé eszméltem, hogy kéne valamit kajálni, gondolom mindenki ismeri azt az érzést, hogy bármit megenne. Na valami hasonló történt velem, és találtam egy jó kis kenyérlángosost, ahol bevásároltam, és ráadásul kellemes asztaltársaságom is volt. Egyik oldalról 40-50 év közötti asszonyok lerészegedését kísérhettem végig, másik oldalamon egy gyönyörű lány, akivel hamar szóba is elegyedtem. Aztán jött a felismerés, hogy el kéne menni valami koncertre még ma.

Pont kapóra jött a lányka, akivel Emil Rulez koncerten kötöttünk ki. Nem telt bele 20 perc, és már félmeztelenül táncikáltam a tömegben, ahol megint gyűjtöttem vagy 8-10 „barátot”. Persze, amikor vége lett, akkor már senki nem volt körülöttem, ezért átmentem a Petőfi Rádió színpadhoz, ahol Vad Fruttik ment, és meg is találtam az elveszett cimborákat. Dalolás, tánc, duma..aztán végül irány a sátor, hogy pihenjek is egy kicsit.


Július 5. Péntek

A már megszokott reggeli procedúra. Hőség, jegeskávé..lazítás. És ekkor megcsörren a mobilom, ismerős a hang…ma érkezem..uhh..ismét egy régi barát, akivel számtalan fesztivált végig csináltunk. Gondoltam, hogy megadom a módját, és igényesen, normálisan fogom várni, úgyhogy kipróbáltam a fesztivál tusolót, ami nem is volt olyan rossz, mint régebben. Sokkal nagyobb hely van, mint a régi kabinos tusolókban, ez már amolyan osztrák vagy német szint. Nem ide tartozik, de érdekes volt, hogy a fesztivál kemping végében  mobilon osztrák szolgáltatón keresztül lehetett telefonálni JNa, de a lényeg, hogy tisztán, frissen és üdén vártam, közben rózsaszín elefántok, és királykék gazellák repkedtek körülöttem, nem tehetek róla, imádom a csokoládét. Hamar elrepült a délután, a fesztivál meg csak zajlott (szeretem az ilyen aranyköpéseket).

Végülis megérkezett a cimbi, akivel kezdtük egy Papa Roach bulin, akik a 90 évek végétől az új hullámos metál műfaj egyik meghatározó zenekara. Természetesen a slágereket is eljátszották, de az új lemezről is felcsendült néhány dal. A koncert után átmentünk a GDF színpadhoz, ahol a Road zenekar kezdett játszani. Végre kicsit sikerült pogozni is. Nem is tudom, hogy honnan, de előkerültek a rocker arcok, csodálkoztam is, hiszen nem ezt szoktam meg a VOLT-on. Megcsináltuk a bulit, szép volt, jó volt.

Aztán irány vissza a nagyszínpadhoz, ahol hamar megismerkedtem  3 lánnyal, akik elrángattak Intim Torna Illegal koncertre. Ami nem igazán az én műfajom, de a csajok, és a közönség levettek a lábamról. Volt ott tánc, pörgetés, nyakba vett lány, minden. Utána még elhúztunk valamit kajálni, telefonszámcsere, egyebek..aztán valahogy így ért véget a péntek esti buli szombat hajnalban.

Július 6. Szombat

Az utolsó nap, amit senki nem vár, de mindig eljön. Reggel találkoztam a barátokkal, és körbejártuk a fesztivált, amolyan utolsó pillantások még éberen címszóval. Mivel nekem este már mennem kellett haza, ezért lájtosra vettem a figurát, és a napot csak annak szenteltem, hogy végre mindent megnézek. Végig jártam a kajáldákat, a civil falut, a helyszíneket, és az összes színpadot. Akkor jöttem rá, hogy mennyi mindent nem láttam még, pedig nem egy hatalmas fesztiválról beszélünk, amit ne lehetne 1 óra alatt feltérképezni.  Szóval a létszámellenőrzés és a fesztivál bejárás után leültünk arra a bizonyos helyre, ahol a legtöbben közlekednek, és elkezdtünk tanakodni, hogy hogyan tovább. Ennek az lett a vége, hogy másfél óra múlva már mindenki vodkázott, és a járókelőknek kurjongatott. Hamar ki is alakult egy kis 15-20 fős társaság, akik „nem szarral dobálóznak”.

Végül délután 18 óra körül eszméltem, hogy pakolnom kéne, mert indul a járatom. Gyorsan vissza a sátorhoz, pakolás, még kicsi ismerkedés a szomszéd lánnyal -akivel azóta is megvan a kontakt- , majd irány kifelé. Közben még letettem a bőröndömet, a szelektív hulladékgyűjtős barátaimnál és végig zúztam a Bullet For My Valentine koncertet. Kár, hogy utolsó nap léptek fel, mert olyan bulit csináltak, hogy a közönség csak lesett, előhozták az összes híres dalukat. Ennyi még járt nekem, mielőtt elhagytam a helyszínt.

Fájó szívvel, de rengeteg élménnyel gazdagabban léptem ki a 2013-as VOLT FESZTIVÁL kapuján, de biztos vagyok benne, hogy jövőre újra ott a helyem. Találkozunk 2014-ben!