SZIN - 2013
HungarySzeged/Újszegedi Partfürdő
Az idén is megrendezésre kerülő 46. szegedi ifjúsági napok a jól megszokott helyszínen, jó időjárási viszonyokkal lezajlott. Évről évre próbálják "SZINesebbé" tenni a fesztivál felhozatalát több kultúrális és sport tevékenységekkel, mindamellett hogy a hazai underground és populáris zenekarok meghatározó számban képviselteik magukat.

Néhány éve a fesztivál szervezősége úgy döntött hogy a külföldi zenekarok meghívását háttérbe szorítja, nagyobb teret adva a helyi feltörekvő előadóknak. Csütörtökön érkeztem elég szép napsütésben a fesztiválra, ahol a szokásos kép fogadott. Mivel a rendezvény terjedelme eléggé tágas, így fel-alá mászkálva nyelve a port próbáltam minél több programot megnézni, illetve kultúr programot meglesni. Találkoztam itt minenféle elfoglaltságokkal akik kézműves, akár sport vagy egyéb szórakozásnak akart eleget tenni; Különböző labdajátékok, mini ping-pong, artista, ügyesi játékok, rajzolás-festés, extrém kerékpárosok. Képviseltette magát a Magyar Honvédség szegedi toborzó irodája is, mellette közvetlenül egy airsoft fegyver bemutatóval.

Amit nem értek mai napig sem hogy fesztiválon miért kell politikai szekciónak rész vennie?! Természetesen az összes jelenlegi párt sátorral vonult ki, fiatalok promociójával. Egymás mellett az összes párt sütizve-kávézgatva kampányolta saját magát. Szerintem egy fesztiválra teljesen felesleges ilyet kivonultatni mert nem erről szól. Mindennek meg van a maga helye és ideje ilyen téren.

Az árakban idén egész korrektek voltak, tehát a diákok is megtudták fizetni a étel-ital adagukat. 300ft volt a csapolt sör, a rövidek pedig 400-600 ft között mozogtak minőségtől függően. Utolsó napként zárva az északai hangulatot, felléptek a Blind Myself-ék, Subscribe, és aki még több port akart enni annak a Guily parties(RATM) tribute is tomboltatott a Subscribe zenekar előadásban.

Összegében a fesztivál hozta a jól megszokott formálját, próbáltak minden korosztálynak szorakozást nyújtani és ezt úgy gondolom sikerült is. Részemről a SZIN sosem lesz életem rendezvénye, de Szeged és a Tisza miatt mindig is egy kuriózum illetve egy nosztalgikus érzést ad számomra. Mivel hazánk legöregebb fesztiváljáról beszélünk, '67-ben volt az első, ezért a maximális tisztelet kijár neki.
Gyula Bán | 16 sep 2013

Flyer:

Photos about the event »