Hatebreed
United KingdomWolverhampton/The Slade Rooms
Nem mondhatom, hogy sok angol koncerten vettem részt eddigi életemben, a mindösszesen egy darab csalódással volt átitatva, ezért próbáltam javítani az elképzelésemen, miszerint itt nem érdemes élőzenei mulattságra járni. Ez okból kifolyólag már vártam a következő lehetőséget, amit csodaszépen elénk is tárt az élet: péntek este a házunktól 1300 méterre Hatebreed.

Az 500 férőhelyes Slade Room nevű helyre tették a hangversenyt. A belépő elővételben 14 angol fontot (4900 HUF) kóstált, ami tűrhető árnak mondható az itteni viszonyokhoz képest. A szórakozóhelynek köszöhetően kaptunk két vendégbelépőt, de még így is két jegy hiányától szenvedtünk. A bejáraton messziről világítot a fehér A4-es papírra fekete Arial betűtípussal nyomtatott Sold out felirat. Ezért kiálltunk a helytől pár méterre, hátha van valaki, aki megint csak szeretne olcsón megszabadulni a belépőjétől. Így is lett, 9 font / darab áron már is bent, ahol megcsapott a káosz szele, valahogy mindig elér a zűrzavar ha légkört váltok... (utcáról hirtelen zárt terem)... nincs folyamatos emlék, csak képek enyhe bevágásokkal. (mint mikor végig fotózol egy történetet és másnap végigpörgeted).

Az előzenekarokra rákerestem pár nappal korábban. Ekkor került képbe az angol Demoraliser, akiknél a látvány telibe hányta a hangzást. Az a tipikus fiatal bajszos majom, akit szűk farmerben elektrosokkoltak, tetézve mindezt egy jófajta félrefésült hülyegyerek frizurával. Tudom, bunkóság kinézet alapján ítélni - főleg egy zenekart - de róluk ez jutott eszembe, bocs James! ...csak megnéztem a nevét :)

http://www.youtube.com/watch?v=A0ytoLRxVs4

Végül a Hatebreed kellőképen összetolta a népet. Kiálltunk az általunk elképzelt, később majd kialakuló zúzda szélére. Csakhát hiába tudom kezelni a napelemes számológépet, igen csak elmatekoztam a dolgot, a bekezdést követően egyből elsodortak minket. Szokás szerint a becsempészett fröccsöm Tityn landolt. A dolgok felpörögtek, mentem össze-vissza, de lehet csak az egész lendület sodort magával.

Sajnos 6 év után ismét előfordult az, amire mindig próbálok odafigyelni és csodálkozom, hogy eddig megúsztam és nem történt meg: koncert közben a zúzdában teljes hosszával kiszakadt a "főnök", a leghosszabb és egyben legvastagabb raszta tincsem (neve: apatincs, hossza több mint 1 méter). Az már csak szar a tortán, hogy mindez másnap derült ki ( Ádám haverom rákérdezett, hol hagytam a hódfarkamat?), így esélyem se volt utólag megkeresni. (2007-ben egy német hardcore feszten, koncert circle pit futás közben rárántottak a frizurámra, - mert miért ne tenné a paraszt -  de akkor a koncert végén találtam egy vastag kötelet, amiről kiderült hogy a hajam). Azóta hiába folytatok oknyomozó riportot, csak nem akar hazajönni...

Ráadásnak a már 2006-ban levert szemöldököm megint le lett kissé ütve (eddig se nézett ki hülyén, most se fog). Az orrom alatt három nappal később belül bedagadt a szám. De legalább nem csak én jártam pórul: két napra rá a főnököm is sántítva jött be dolgozni, remélem nem én rúgtam bele:))

Visszakanyarodva az éjszakába, a entrópia folytatódott a koncert után is. Tity elindult haza, mert kedves és kellemes társaság voltam. Rábízott a többiekre, de ők meg elvileg bementek kajálni valahova (gondolom ők is szerettek), amit én úgy reagáltam le, hogy mindenki ott hagyott, utál, úgyhogy jól végeztem dolgomat, indulhatok is haza. Ekkor valahonnan előkerült két magyar koncert arc, akik végül a lakcímemre fuvaroztak (cserébe behívtam őket egy fröccsre). Idővel Tity és a többi lakótárs is hazaért, ami után olyan jó konyhaparti kerekedett, hogy hajnal 4 fele rájöttem, a Barátok Közt csak egy álom, a valósághoz nem kell forgatókönyv, amire igazából nem vagyok kíváncsi. Inkább leléptem aludni.

Életem második angliai koncertje ismét visszaigazolt, nem nekem való ez a fajta koncertlátogatás, valahogy mindig a kudarc és a megbánás járja át az emlékeket. Nem hiába: nekem a bécsi Aréna vagy a budapesti Dürer kell:)
András Barth | 11 may 2013

Flyer:

Random photos - 2023